Rólam - Tatos Szalon
06-30-088-5261

Itt egy kis cikk rólam, még 2012-ben:
Tatos Levente – a tudatos vendégek kiképzője

Hat szál hajból

Levente tizenkilenc évesen vágott először hajat életében.
Az alany elégedett volt, persze nem is nagyon volt más választása, a katonaságnál történt a dolog. De félreértés ne essék, a mű nem nullás géppel készült, hanem jókora narancssárga papírvágó ollóval. Leventének ez nem okozott gondot, ekkorra ugyanis jelentős tapasztalata volt már a szakmában, ugyanis a szó szoros értelmében fodrászcsaládba született. Édesapja és édesanyja is fodrászként dolgozott, utóbbi ráadásul nagyon fontos személyiség volt: a falu egyetlen fodrásza. Ő volt Levente első példaképe a szakmában, és hozzá kötődik az az élmény is, ami elindította ezen az úton. „Mikor édesanyám segédje megbetegedett, megkért, hogy segítsek be neki, hiszen már gyerekként ott tüsténkedtem a fodrász szalonban. Ekkor már 23 éves voltam. Emlékszem, egyszer bejött hozzánk egy eléggé csúnyácska nő, volt körülbelül hat szál haja. Édesanyám kezelésbe vette, és két óra múlva egy egészen más hölgy távozott tőlünk! Csinos volt, majdhogynem szép. Sőt, valakinek biztosan szép is volt, hiszen minden hölgy tetszik valakinek. A legfontosabb persze, hogy saját magának tetsszen. Szóval ekkor láttam meg, hogy ebben a szakmában lehet alkotni, olyan dolgot létrehozni, ami tetszik az embereknek.”

Amilyen a fodrász, olyan a vendég

Volt katonai középiskolás, katonatiszti főiskolás is, majd MÁV dolgozóként döntött úgy, hogy fodrászként elkezdi szépíteni az embereket. „Ha igényes a fodrász, igényesek lesznek a vendégei is.” – jellemzi röviden vendégkörét. Számos látogatója hét, tíz, tizenöt éve jár már hozzá, és eszükbe sem jut mást keresni. Nem csak azért, mert Levente igényes munkát végez, tiszteletben tartja az egyéniségüket, és soha nem kell nála várakozni. (Mindenkit előzetes bejelentkezés után fogad, és a munkafolyamatokra mindig rászámol még 10-15 percet, hogy inkább neki kelljen várnia, mint a következő vendégnek.) Azért is, mivel a fodrászmester állandóan nyitott az újra és bővíti a szalon szolgáltatásainak köré. A vendégek a hajmosáshoz például néhány perces lazító és élénkítő fejmasszázst is kapnak, hajvágásban pedig olyan modern technológiákat alkalmaz, mint a meleg olló, ami egy elektromosan melegített pengéjű olló segítségével vágás közben leforrasztja a hajszálak végeit, így teljesen megóvja azokat a töredezéstől.

Mi van a táskában?

Levente, mivel éppúgy nem szeret várni, mint vendégei, korábban (amíg nem volt okos telefonja) mindig hordott valamilyen könyvet a táskájában, hogy ha valahol várakoznia kell, hasznosan tölthesse az időt. Ezek általában marketing témájú szakkönyvek voltak, a Marketing Bibliát például négyszer is elolvasta. „Sajnos, ma nagy az érdektelenség és a reklámzaj.” – részben ezért is alkalmaz olyan eszközöket a vendégek elérésére, amelyeket más fodrászok nem. A videókon kívül Levente hetente értékes információkkal és tippekkel látja el weboldala feliratkozó látogatóit, amelyek segítségével látványos javulást érhetnek el a hajápolásban. A sorozat címe provokatív és sokatmondó: „Rúgd ki a fodrászod!” Ugyanis ha a fodrász nem tájékoztatja a vendégeit a legfontosabb dolgokról a hajápolás területén, valóban megérdemli, hogy kirúgják. Levente szerint az emberek nagy része sajnos csak a reklámokból tájékozódik, onnan merít ötleteket, hogy hogyan is kezelje a haját, ezek azonban legtöbbször becsapják a nézőket. Számtalan mítosz él a köztudatban, amelyeket el kell oszlatni – ez (volna) a szakemberek feladata. Levente leveleiben szívesen megosztja minden érdeklődővel szaktudását és sok éves tapasztalatát, hogy minél inkább tudatos fogyasztókká váljunk a hajápolás területén, és saját fodrászunkként is sikeresek legyünk.

Nem ötperces frizurák

Levente célja alapvetően az, hogy a vendégek kívánságai teljesüljenek, de fodrászként figyelembe kell vennie természetes adottságaikat is. Ha valaki egy újságból kivágott fotóval érkezik a szalonba, és kijelenti: „Ezt szeretném!”, általában ezt a választ kapja: „Hasonló lesz.” Majd nekilát, hogy kialakítsa a frizurát személyre szabottan. „Ha nagyon ragaszkodik valaki hozzá, hogy pontosan olyat akar, amit a képen lát, akkor elmondom neki, hogy azt ugyanúgy csak az a fodrász tudná elkészíteni, aki eredetileg is csinálta. Majd megnyugtatásként hozzáteszem, hogy valószínű a mű csak öt percig tartott, amíg a fotózást befejezték. Ha hasonlót szeretne, azt el tudom készíteni. Ha mégis erősködik, megcsinálom úgy, ahogy szeretné. Aztán pár nap múlva visszajön, hogy igazam volt, és most csináljuk azt, amit én tanácsoltam.”

2024-12-22

Legjobb cipő a békatalp /uszony/

Azt gondolhatnánk, Levente először a szembejövő emberek frizurájára figyel fel. De nem, sőt, ellenkezőleg! Amit először meglát egy emberen, az a cipője. Levente nagyon szereti a cipőket, és mivel sokat gyalogol, a kényelem és az elegancia egyaránt fontos számára. Az első, tehát, amit szemügyre vesz valakin, az a cipője, és csak utána következik a frizurája. Saját esetében nincsen könnyű dolga, mivel 38 és feles a lába, sokáig kell kutatnia, hogy olyan lábbelit találjon, ami megfelel az ízlésének és kibírja a hosszú kirándulásokat is. Talán épp ezért, időnként, ha igazi kikapcsolódásra vágyik, inkább békatalpat húz, és elmerül egy útba eső tengerben. Először életében a Nyéki tóban merült, de többször volt már Horvátországban és eddig két alkalommal ellátogatott Egyiptomba is. „Izgalmas helyzet, ha hirtelen szembeúszik az emberrel egy muréna, ami vastagabb, mint a combom…” idézi fel egy maradandó élményét. Aki többre is kíváncsi, blogján tájékozódhat a debreceni fodrász hétköznapi és nem hétköznapi kalandjairól.

vendégeim mondták

2024-12-22

Legjobb fodrászat Debrecenben! 🙂 Egyszerűen imádok Leventéhez járni fodrászatba, legyen szó normàl vágásról vagy szőkítésről. Kiváló szakértelemmel rendelkezik, remek beszélgető partner, a szalon gyönyörűen berendezett és felszerelt – a férfiaknak külön barber résszel. Mindezt a belvárosba, a Fórummal szemben és semmivel sem drágábban mint bármelyik tucat futószalagos hajvágó helyek. Mindenkinek csak ajánlani tudom! 😁😎

Bakos Bence

Szuper kedves, profi fodrászok, ha nem csupán hajvágásra vágysz, de életérzést is szeretnél, kikapcsolni a mókuskerékből és feltöltődni, akkor mindenképp tegyél egy próbát! A kis ajándékokért külön köszönet 😍 …

Dr. Hercegh Judit

Első osztályú szolgáltatás! Igényes kialakítás. Kifejezetten ajánlom a Barbershop részt. Profi alkalmazottak, és persze vezető-tulajdonos

Tunyoghy Béla

A hely szellemisége, a mester szakértelme és stílusa magáért beszél. Kiváló beszélgetések. Jó hangulatban…

Nagy Tamás

Megbízhatóság, profizmus, maximalizmus. 30 éve vagyok kapcsolatban a szalonnal, mindig a legjobb minőséget kaptam. Az új szalon nagyon igényes és otthonos. Ide hazajár az ember!

Sári Mónika

R

Énidőt teremtünk

Kiemelt figyelmet fordítunk arra, hogy munkánkat ne csak precízen és szakértő módon végezzük, hanem teljes mértékben a Te igényeidhez igazítsuk. Megismerjük az egyedi stílusodat, személyiségedet, hajtípusodat, és ezen információk alapján alakítjuk ki a számodra legmegfelelőbb hajkezelést.

Mi a Tatos Szalonban minden nap azon dolgozunk, hogy tökéletesen érezd magad a bőrödben. Célunk, hogy amíg külsőd újjászületik, belül is feltöltődj, és minden alkalommal, amit nálunk töltesz, egy kis sziget legyen a mindennapi rohanásban, ahol teljesen kikapcsolódhatsz.

N

Férfi fodrászat

N

Női fodrászat

N

Tartóshullám

N

Festések /Swarzkopf Professional/

N

Melírtechnikák

N

Smart Salonlab Analyzer

„Az én szenvedélyem, a Te elégedettséged!”

„Férfi szemmel, fodrász kézzel”

 

Olvass TovábbJelentkezz be online

Elérhetőségeink:

Nyitvatartási időben hívható telefonszám:
+36300885261
Email: tatos.levente/kukac/gmail.com
4024-Debrecen, Rákóczi utca 24.

Nyitvatartás:

2024-12-22

https://www.tatosszalon.hu. | tatos.levente/kukac/gmail.com | Tatos Levente: +36/harminc/9558463

Minden jog fenntartva © 2023. | Tatos Levente

Jogi nyilatkozat | Adatkezelési tájékoztató | GYIK | Szalon etikett